|
BABAKIÁLLÍTÁS
tekinthető meg Tiszalúcon, a Petőfi Sándor Művelődési Ház 4-es számú termében,
2011. december 15.-től, a művelődési ház nyitvatartásához igazodóan.
A kilencszázkét darab baba a parasznyai Dongolovszky Józsefné, Piroska néni tulajdonában van, aki szeretettel bocsátotta rendelkezésünkre egyedi ruházatú kedvenceit. A babák mások által megunt, megsérült darabok, melyeket Piroska néni felújított, ruhát varrt rájuk, azóta elhunyt férje pedig cipőcskével látta el őket. Nemcsak gyerekek figyelmébe ajánljuk, hiszen ezek a babák a mai anyukák, nagymamák gyerekkorát idézik, és a gyűjteményben helyet kapnak többek között úttörők és apácák, előkelő hölgy-babák és szegény parasztasszony típusok is.
A kiállítás látogatói a babák megtekintéséhez kérjék a művelődési ház dolgozói, illetve Ducsai Tiborné segítségét. A megtekintés ingyenes, viszont a helyszínen egy persely van elhelyezve, melybe szerény összegeket, aprópénzt helyezhetünk. Az esetlegesen összegyűlt adományt Piroska néni jótékony célra fordítja – beteg gyerekek alapítványát támogatja -, illetve a további gyűjtemény „ruházkodására” fordítja. Amennyiben van otthon sérült babájuk, melynek akár a keze, lába hiányzik, vagy akár csak feje van, kérjük, hogy bocsássa a Piroska néni rendelkezésére, hiszen ezek újabb babák felújítását teszik lehetővé!
(További képek: www.facebook.com – Ducsai Tiborné adatlapján)
Szeretettel várjuk felnőtt és gyermek látogatóinkat!
|
|
Településünkön már több közmeghallgatáson is igény merült fel a lakosság részéről egy Tiszalúc-Tiszaújvárost összekötő buszközlekedésért. Amit a település már évek óta várt, mára valósággá vált.
2011. december 11-től kezdve a Tiszaújváros – Kesznyéten - Tiszalúc útvonalon a BORSOD- VOLÁN Zrt. autóbusz közlekedést vezetett be.
Ezzel teljesült nagyközségünk polgárainak régi óhaja és dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő, valamint Tiszalúc FIDESZ-es polgármesterének és önkormányzati képviselőinek egyik sarkalatos programpontja.
Reméljük a járatok kihasználtsága az idők folyamán folyamatosan javulni fog, és így nem fogja a megszűnés veszélye fenyegetni.
|
|
2011. november 2-án került sor a TIOP 1.1.1 projektzáró rendezvényére az Arany János Általános Iskola új előadó termében. Herczeg Lajos igazgató elmondta: nagyon várták a pályázat során elnyert informatikai eszközöket, az előzőleg vásárolt, valamint lizingelt 2004-es gépek többnyire leamortizálódtak. A 2008. márciusában –éppen az ő koordinálásával - benyújtott pályázatot már abban az évben megnyerte az iskola, viszont a végrehajtása éveket késett. Közben a projekt céleszközei és forrásai olyan jelentősen kibővültek, hogy az elnyert támogatás mértéke – menet közben – 23 millió Ft-ra nőtt.

|
|
Bővebben...
|
Halottak napjára...
Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.
Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én s te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.
Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled,
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed,
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.
Bojtor Zsuzsanna verse

|
|
NEMZETI ÜNNEP AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 55. ÉVFORDULÓJÁN
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért,
mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz évben…
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz,
ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták
és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
Részlet Albert Camus „A magyarok vére” című művéből (1957)
Ünnepi ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét Tiszalúc Nagyközség megemlékezése az 55 évvel ezelőtti megrendítő és csodálatos forradalomra és szabadságharcra. Jaskó László római katolikus plébános Máté evangéliuma alapján megtartott szentbeszédét követően dr. Tóth Albert református lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Ezután Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei kormánymegbízott emelkedett szólásra, aki ünnepi beszédében Albert Camus Nobel- díjas író, a magyar forradalmat méltató gondolatait idézve vezette le 1956 országos és megyei jelentőségét. Herczeg Zoltán tanuló virtuóz orgonajátékával J. S. Bach A-moll preludium és fúga (BWV.559) művét adta elő. A tiszalúci pedagógus énekkar három énekszám hiteles és szép előadásával nyújtott valódi művészeti élményt a megemlékezőknek. Az ünnepi pillanatok az ’56-os téren folytatódtak, ahol a Kaméleon Musicalszínház tehetséges fiatal tagjai adták elő az alkalomra készült műsorukat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata, a történelmi egyházak, a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, valamint a Diáksport képviselői koszorúzták meg nagyközségünk ’56-os emlékművét.

|
|
Bővebben...
|
|