Címlap
Rákóczi-lánc PDF Nyomtatás E-mail

 

A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSE
 
Sárospatakon, a közelmúltban elhunyt Makovecz Imre építőművész által tervezett „A Művelődés Házában” tartotta ünnepi közgyűlését a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat. Ennek keretében dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke kitüntetéseket adott át. Az idén alapított és évente egy alkalommal adományozható Rákóczi-lánc Díjat elsőként dr. Tóth Albert tiszalúci református lelkésznek ítélték oda. A Rákóczi-lánc Díj a vonatkozó rendelet értelmében olyan természetes személynek adható, aki „hosszú éveken keresztül életútjával, megbízatása kimagasló teljesítésével, közéleti tevékenyégével példamutatóan, elismerten eredményesen szolgálja a megye lakosságát.”
 
 
 
Felhívás PDF Nyomtatás E-mail

 

KISTÉRSÉGI TEHETSÉGSEGÍITŐ TANÁCS MEGALAKÍTÁSÁRA
 
 
TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK!
 
 
Felhívással fordulunk kistérségünk önkormányzataihoz, egyházaihoz, tehetségpontjaihoz, közoktatási intézményeihez, szakmai civil szervezeteihez, gazdálkodó szervezeteihez, magánszemélyekhez azzal a céllal, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz, miszerint létre kívánjuk hozni a Szerencsi Kistérség Tehetségsegítő Tanácsát.
A Tehetségsegítő Tanács olyan helyi, vagy térségi kezdeményezésre létrejött szerveződés, amely a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi összefogással segíti a tehetségek felkutatását, fejlesztését, a tehetségesek produktumainak hasznosulását és a szükséges erőforrások bővítésének lehetőségeit. Tevékenységével hozzájárul a tehetségbarát társadalom kialakításához.
Bővebben...
 
Szennyvíz pályázatról tájékoztatás PDF Nyomtatás E-mail

 

Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat
  P o l g á r m e s t e r é t ő l
 
Tisztelt Tiszalúci lakosok!
 
 
Örömmel értesítem a Nagyközség lakosságát, hogy 2011. október 13-án aláírásra került „Szennyvízcsatorna – hálózat kiépítés, a szennyvíz elvezetése és ártalommentes tisztítása Tiszalúc Nagyközségben” című beruházás támogatási szerződése. A projekt az Új Széchenyi terv keretén belül Európai Uniós támogatással valósul meg, mely támogatás összege: 1.296.231.619.- forint.
 
 
 
Majdanics László
polgármester  

 

 

 
Nemzet gyásznapja PDF Nyomtatás E-mail

A MAGYAR NEMZET GYÁSZNAPJA

162 esztendővel ezelőtt, 1849 október 6-án Aradon kivégezték a magyar szabadságharc 13 honvéd tábornokát illetve ezredesét (egyikük, Lázár Vilmos honvéd ezredes volt), Pesten pedig gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Október 6-át az első Orbán-kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Ebből az alkalomból a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola szervezésében a félárbocra eresztett nemzeti lobogó mellett a Petőfi-szobornál méltó és csendes megemlékezést tartottak. Tiszteletük jeléül Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala, a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Tiszafa Kulturális Egyesület helyezték el a kegyelet koszorúit.
Köszönet illeti a felemelő ünnepi pillanatok szervezőit és köszönet jár azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik soha nem feledkeznek meg nemzetünk vértanúiról.

 

Bővebben...
 
Szakmai és turisztikai kirándulás PDF Nyomtatás E-mail

 

KIRÁNDULÁS A DUNAKANYARBAN
 
 
Ez évben is sikerült egy szakmai és turisztikai kirándulást szervezni az egészségügyieknek. 2011. szeptember 24-én gyönyörű időben megnéztük, és idegenvetőnk segítségével alaposan megismerhettük Esztergom nevezetességeit, átmentünk a MÁRIA-VALÉRIA hídon Párkányba, majd Visegrád gazdag történelmi múltját idéztük fel sétánk során, miközben a festői Dunakanyar látványában gyönyörködhettünk. Tiszalúcon dolgozó egészségügyiek és, az egészségügyet támogató barátaik – összesen 36 fő - vett részt a kiránduláson, akik mind vallják és elfogadják Paul Eluárd gondolatát:
 
„Az emberek arra születtek, Hogy egymást értsék és szeressék.”
 
A csodálatos élményt, a mellékelt fotókkal, szeretnénk megosztani mindenkivel, főleg a meghívottakkal, akik nem tudtak eljönni. Bízunk benne, hogy a képek láttán, sokan kedvet kapnak arra, hogy meglátogassák, hazánk legnagyobb templomát, az Esztergomi Bazilikát, az itt látható, a világ legnagyobb egyetlen vászonra festett oltárképét, és a felújított altemplomát. Az 1000 éves Visegrád látnivalói – a Fellegvár, a Királyi palota, és a Salamon torony – is egyike azoknak a dicső történelmi múltnak, valamint a szép tájaknak, amelyek nem mosódnak ki az emlékezetünkből. A túra emberpróbáló volt, de ezzel is az egészségünket védtük, miközben ismeretekben gazdagodtunk, és a közösségünk egysége erősödött.
 
 
 
2011-10-02
 
Dr Kovács Pál háziorvos    
Az „Élni, egészségesnek maradni”
Alapítvány Kuratóriumának elnöke
 
Iskola felújítása PDF Nyomtatás E-mail

 

 
 
Az Arany János Általános Iskola átalakítási munkálatai 2011 januárában kezdődtek el. Közel kétszázötvenhatmillió forintba került az iskola bővítése, felújítása és az akadálymentesítése. Nagyközségünk önkormányzata az összeget az ÉMOP keretén belül nyerte.
 
 
 
A megújult oktatási intézményt augusztus 17-én 14 órakkor ünnepélyes keretek között adta át a kivitelező. . . . . . . .
 
 
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 8 / 15

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Eseménynaptár

május 2013
H K SZ CS P SZ V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Szavazások

Ön szerint szügsége van a településnek térfigyelő kamerára?
 

Hirdetés

Katt a képekre!