Címlap
Nemzet gyásznapja PDF Nyomtatás E-mail

A MAGYAR NEMZET GYÁSZNAPJA

162 esztendővel ezelőtt, 1849 október 6-án Aradon kivégezték a magyar szabadságharc 13 honvéd tábornokát illetve ezredesét (egyikük, Lázár Vilmos honvéd ezredes volt), Pesten pedig gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Október 6-át az első Orbán-kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Ebből az alkalomból a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola szervezésében a félárbocra eresztett nemzeti lobogó mellett a Petőfi-szobornál méltó és csendes megemlékezést tartottak. Tiszteletük jeléül Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala, a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Tiszafa Kulturális Egyesület helyezték el a kegyelet koszorúit.
Köszönet illeti a felemelő ünnepi pillanatok szervezőit és köszönet jár azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik soha nem feledkeznek meg nemzetünk vértanúiról.

 

Bővebben...
 
Szakmai és turisztikai kirándulás PDF Nyomtatás E-mail

 

KIRÁNDULÁS A DUNAKANYARBAN
 
 
Ez évben is sikerült egy szakmai és turisztikai kirándulást szervezni az egészségügyieknek. 2011. szeptember 24-én gyönyörű időben megnéztük, és idegenvetőnk segítségével alaposan megismerhettük Esztergom nevezetességeit, átmentünk a MÁRIA-VALÉRIA hídon Párkányba, majd Visegrád gazdag történelmi múltját idéztük fel sétánk során, miközben a festői Dunakanyar látványában gyönyörködhettünk. Tiszalúcon dolgozó egészségügyiek és, az egészségügyet támogató barátaik – összesen 36 fő - vett részt a kiránduláson, akik mind vallják és elfogadják Paul Eluárd gondolatát:
 
„Az emberek arra születtek, Hogy egymást értsék és szeressék.”
 
A csodálatos élményt, a mellékelt fotókkal, szeretnénk megosztani mindenkivel, főleg a meghívottakkal, akik nem tudtak eljönni. Bízunk benne, hogy a képek láttán, sokan kedvet kapnak arra, hogy meglátogassák, hazánk legnagyobb templomát, az Esztergomi Bazilikát, az itt látható, a világ legnagyobb egyetlen vászonra festett oltárképét, és a felújított altemplomát. Az 1000 éves Visegrád látnivalói – a Fellegvár, a Királyi palota, és a Salamon torony – is egyike azoknak a dicső történelmi múltnak, valamint a szép tájaknak, amelyek nem mosódnak ki az emlékezetünkből. A túra emberpróbáló volt, de ezzel is az egészségünket védtük, miközben ismeretekben gazdagodtunk, és a közösségünk egysége erősödött.
 
 
 
2011-10-02
 
Dr Kovács Pál háziorvos    
Az „Élni, egészségesnek maradni”
Alapítvány Kuratóriumának elnöke
 
Iskola felújítása PDF Nyomtatás E-mail

 

 
 
Az Arany János Általános Iskola átalakítási munkálatai 2011 januárában kezdődtek el. Közel kétszázötvenhatmillió forintba került az iskola bővítése, felújítása és az akadálymentesítése. Nagyközségünk önkormányzata az összeget az ÉMOP keretén belül nyerte.
 
 
 
A megújult oktatási intézményt augusztus 17-én 14 órakkor ünnepélyes keretek között adta át a kivitelező. . . . . . . .
 
 
 
EZÜSTÉRMES A FUTBALLCSAPAT PDF Nyomtatás E-mail

Fennállásának legnagyobb sikerét elérve 2. helyen végzett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei I. Osztályú Bajnokság 2010/2011-es pontvadászatában a Nagyközségi Sportegyesület Tiszalúc Felnőtt labdarúgócsapata.

Bővebben...
 
Nemzeti gyásznap PDF Nyomtatás E-mail

Nemzeti gyásznapunkon, június 4-én, a hagyományoknak megfelelően Tiszalúc Önkormányzata és a megemlékezni vágyók, megemlékezést tartottak a Trianon téren. Ezen a napon már nem csak a hazánk számára oly tragikus történelmi eseményekre emlékezhetünk. Tavaly a Nemzeti Összetartozás Napjává is nyilvánította a kormány. Az ország 91 évvel ezelőtt került megcsonkítására, s ez által ez a nap bevonult a legmeghatározóbb események sorába mind a magyar állam, mind pedig a nemzet történelmében.
 

 

Bővebben...
 
EGÉSZSÉGÜGYI ALAPÍTVÁNYUNK HIRDETÉSE PDF Nyomtatás E-mail


VÉDŐOLTÁSSAL A MÉHNYAKRÁK  ELLEN!

 


Egészségügyi alapítványunk csatlakozott a GlaxoSmithKline gyógyszercég „Összefogással a méhnyakrák ellen” kezdeményezett megelőző programjához. A kezdeményezésnek köszönhetően most lehetőség nyílik arra, hogy a programba belépő 14-25 éves nők és lányok, kedvezményes áron juthassanak hozzá a védőoltáshoz.  
A méhnyakrákot, tudni kell, hogy a HPV- a Humán Papillomavírus - okozza. A nők közel 80%-a megfertőződik ezzel a vírussal, aminek a felét rákkeltő törzsek okozzák, HPV fertőzés nélkül nincs méhnyakrák.
A méhnyakrák a nők második leggyakoribb daganatos betegsége 45 év alatti nők körében, az emlőrák után, pedig MA  MÁR  MEGELŐZHETŐ, ha élünk a védőoltás adta lehetőséggel. A védőoltás védelmet biztosít a rákkeltő HPV típusok ellen.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 9 / 15

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Eseménynaptár

június 2013
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Szavazások

Milyen Tiszalúcon élni?
 

Hirdetés

Katt a képekre!