Látnivalók
Általános információk
Futball
Horgász-halász
|
|
|
|
„Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel”
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének és a szellemi értékeink továbbadásának. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.
Tiszalúc Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete is egy több programból álló megemlékezésre hívta meg a nagyközség lakosait.
A programsorozat első állomása egy fotókiállítás volt január 18-án: Zétényi Zoltán fényképeiből a Művelődési Ház erkélyén.
A következő állomás egy ünnepi műsor volt, ahol Herczeg Lajos igazgató köszöntő szavait követően az ÁMK tanulói, a Kaméleon MusicalSzínház/Gyermekszínpad növendékei és a pedagógus énekkar műsorát láthatta-hallhatta a közönség. Majd a műsor után került sor az Arany János emléktábla megszentelésére és megáldására. A Kölcsey Ferenc tiszteletére felállított kopjafánál az Önkormányzat koszorúját a polgármester, az alpolgármester és önkormányzati képviselők helyezték el.
A záró program pedig egy író-olvasó találkozó volt Csorba Piroska költő-írónővel.
|




