Ami az előző cikkünkből kimaradt...... A teljesség igénye nélkül két rövid videó az ünnepségről.
Március 15-i megemlékezések
Március 15-ét szép tavaszi napon ünnepelhették meg a református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten a tiszalúciak. Szentbeszédet Jaskó László római katolikus plébános tartott János evangéliumának szavai alapján. Herczeg Zoltán tanuló Frédéric Chopin C-moll „forradalmi” etűdjét adta elő, majd dr. Tóth Albert református lelkész köszöntötte a megjelenteket.
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adományozta dr. Tóth Albert református lelkésznek. A magas állami kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes adta át 2011. március 15-én. A kitüntetés indoklása elismeri a tiszalúci református lelkipásztor a Kárpát-medence magyar reformátusságának nemzeti és lelki egysége érdekében kifejtett tevékenységét.
A környező községekhez képest idáig is nagyszámú képeslap gyűjtemény volt elérhető településünkről a honlapunkon. A mai nap azonban további hárommal nőtt ezek száma. Nem is gondolná az ember, hogy ilyen sok képeslap volt forgalomban, ami Tiszalúcot mutatja be. Csak, hogy néhányat kiemeljek, legújabb szerzeményünkön megtalálható a csendőrlaktanya, valamint a Trianon tér helyén lebontott Szabó László féle üzlet. Minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem, megtekintésük bizonyosan különleges élményt nyújt majd mindenkinek. Jó böngészést kívánok valamennyi látogatónak!
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata nevében Majdanics László polgármester, ifj. Tóth Albert alpolgármester, valamint Csáki Antal önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke tiszteletük jeléül megkoszorúzták nemzeti imádságunk, a „Hymnus” (1823) költőjének, Kölcsey Ferencnek az emlékére felállított kopjafát.
Kölcsey Ferenc nem csak irodalmi alkotásaival, hanem a közéletben betöltött példaadó szerepével is kimagasló alakja a magyar nemzet történelme legnemesebb örökségének. Lírai költeményei éppúgy mint politikai beszédei közel 175 évvel halála után is üzennek a mának: „…mi a nép iránti kötelességhez eddig hívek valánk, s nincs egyéb hátra, hanem hogy annak teljesítésében továbbra is szent állhatatossággal maradjunk!” (részlet az országgyűlés alsó tábláján 1834. november 10-én Pozsonyban elmondott beszédéből).
Könyvtár fejlesztése
Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein TIOP-1.2.3 címmel közös pályáztot nyújtott be a tiszalci ÁMK Nagyközségi könyvtára, Szerencs, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Taktaharkány, és Taktaszada. A projekt keretén belül 6.185.909,- Ft-ot nyertünk, melyből a könyvtár világosításkorszerűsítése, lámpatestek cseréje, belső akadálymentesítés, biztonságtechnikai védelem, számítógépek, nyomtatók, a fogyatékkal élők könyvtárhasználatát segítő speciális eszközök (nagyító egér, képernyő-felolvasó, hurkos erősítő, rádiós mikrofon) lettek beszerelve. A projekt záró rendezvényére 2010. december 17-én du. 15 órától került sor.